A havas táj maga a varázslat, elegancia, és titokzatosság. Hóeséskor mintha csillámló port szórnának ránk az égből, ami a földre hullva olyanná válik, mintha láthatatlan kezek egy gyönyörű hófehér mesebeli szőnyeget terítenének ki körénk, ameddig csak a szem ellát. A napsütés megszázszorozza a ragyogást, ami a pár egymásra néző tekintetében összpontosul, tündöklésbe borítva a nagy nap legintimebb pillanatait is. A menyasszonyi ruha és a hótakaró éppen csak egy alig látható határvonalon válik el egymástól, mintha a legszebb márványszobor kelne életre, hogy látványával végleg megigézze a vőlegényt.
Hideg időben felerősödik a vágy a közelségre, a vakítóan fehér szikrázásban még inkább felszínre kerül az érzés, hogy ha két ember összekapcsolódik, akkor nem csak egyik test tud meleget adni a másiknak, hanem a lélek ereje is megsokszorozódik együtt. Ebben a tudatban, a fehérség tisztaságától övezve az igen kimondásának mögöttes tartalma is kellő hangsúlyt kap, az testesül meg a párt körülvevő tájban, ami a szívükben lakozik, ami az eskü kimondásáig vezette őket és utána is tovább, egy életen át.
Minden szerelem egyedi és különleges, a téli esküvő pedig éppen ezt az exkluzivitást jeleníti meg. Nappal rendkívüli éles, mindent felfedő fények, a délutánba fordulva pedig sejtelmes világítás, amellyel egyszerre bensőséges hangulat teremtődik. Egy hitvesi csók a fagyöngy alatt, a menyasszony szőrmekabátkájának selymes érintése a bőrön, lobogó gyertyaláng a jégvirágos ablakokban, az érzés, ahogy a forró italok és érzelmek szétáradnak a testekben és megmelengetik a szíveket, így lesz a közös élet új fejezetének első napja egy valóra vált tündérmese.
