A házasság megköttetése olyan, mint egy makulátlan fehér lap, amelyre olyan történetet ír a szerelmespár, amilyet csak akar. Az eskü a tiszta szeretetet leíró és megerősítő szavak egymásutánja, amit méltón jelképez a téli esküvőn a pár életének új felvonásához szolgáló varázslatos hófehér díszlet, a havas vidék. A menyasszonyi öltözék egybeolvad a porcukorszínű tájjal és olyan harmóniát alkot vele, hogy abban a percben, amikor a vőlegény megpillantja az arát, egy mesebeli tündért lát, akivel végre egymásra találtak ezen a varázslatos helyen és folytathatják a tündérmesét, immár ketten lépdelve a lélegzetelállító szépségű és misztikus úton.
A napsugarak csak megsokszorozzák a fehérség ragyogását a tündöklő ékszereken, az ünnepi smink árnyalatain és minden egyes hajtincs csillanásán visszaköszönnek azok a szikrázó érzelmek, melyek a szemnek láthatatlanok, de így felnagyítva mégis megmutatkoznak a vakító fényességben. Egy téli menyegzőn mintha a természet is az alkalomhoz illő jelmezbe öltözne, fehérsége a menyasszony női mivoltának lágyságát, tisztaságát jelképezi, míg a hótakaró alól előtűnő sötétebb színek a vőlegény férfias erejét jelenítik meg. Kontrasztokból is lehet egység, hiszen a házassághoz is elengedhetetlen a két különböző egybeolvadása, miközben saját színeiket büszkén megtartják, üzeni a természet az eskütétel előtt álló párnak mintegy legelső nászajándékként. A jégvirágok hűvös eleganciája, a kandallóban lobogó láng perzselő hője, a frissen lehullott hó hidegsége, a forró italok egész testet felhevítő tüzessége – a téli esküvő a szélsőségekből születő közöset, a változatosság szépségét adja, egy olyan életet vetítve előre a párnak, amelyre szívük legmélyén vágynak miközben egymás szemébe nézve kimondják az igent.
